Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Sok jó van, amiért ki kell állnunk, s így kiállunk egy Magyar fejlesztésű mozgásformáért is. Mint hírül kaptuk, bár a magot ő vetette jó földbe, gondozta, öntözte, s lett belőle nagy fa. Elkezdett gyümölcsöket hozni, s erre jöttek Idegen kezek, leszedvén a fárasztó munka gyümölcsét, élvezik hasznát..

Ha ezzel segítjük Magyar Barátunkat, akkor megtesszük. Dobrotka módszerről van szó, és ő fejlesztette ki a küzdősportok eséstanaiból, hogy elérhessék azok is, akik nem küzdősportosok, mint óvodások, iskolások, mozgássérültek, sportolók, és időseknek tette tanulhatóvá 10 X 1 óra alatt! Látogassátok meg online: http://www.esesekiskolaja.hu Érdemes rá, érdemes a támogató figyelmünkre. Prof. Dr. Papp Lajos is támogatja törekvését."

Videók megtekintése ITT!


 

KépPaál Zoltán
1913-1982.

  

 

 

A könyv szerzője 1913. március 3-án Sajóvárkonyon született, mely községet 1940-ben Ózdhoz csatoltak. Felmenői palóc kézművesek, mesteremberek voltak. Anyai ágon annak a Sturman családnak a sarja is, akik Bethlen Gábor erdélyi fejedelem idejében telepedtek meg a Felvidéken, és Ózdon alapítottak vasművelő műhelyt, melyből az ózdi vasgyár kinőtte magát.
Alsófokú iskoláit Ózdon végezte, majd az 1924-28-as években a Putnoki Polgári Fiúiskola tanulója volt. Édesapja korai halála miatt nem tanulhatott tovább, hanem munkába állt a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Ózdi Vasgyárában. Itt felfigyeltek az átlagon felüli képességű fiúra, és az Rt. Bányászati és Kohászati Szakiskolájába irányították. 1933-ban az Rt. által felsőfokú szakmai képesítésnek elismert végzettséget szerzett. Közben élte az ózdi munkásemberek átlagos életét. Példás házasságából két gyermeke született.
1944 decemberében a szovjet front elérte Ózd környékét. Emiatt a munkások közül sokakat behívtak munkaszolgálatra, köztük Paál Zoltánt is, és elindították őket Szlovákián keresztül Németország felé. Ebben az időben a Sajó és a Vág vidékére érkezett egy ötvenfőnyi ejtőernyős szovjet partizáncsoport azzal a küldetéssel, hogy különbéke megkötésének lehetőségéről tárgyaljon a magyar vezetőséggel. Ezek a partizánok szöktették meg Paál Zoltánt, aki így megmenekült a munkaszolgálattól. A csoport egyik tagja volt Szalaváré Tura, az utolsó manysi fősámán unokája, aki katonai-politikai feladatán túl egy különleges küldetéssel érkezett. Át kellett adnia egy arra érdemes magyar (úz-palóc) embernek közös őstörténetünket, amelyet nagyapjától tanult. Ezt az embert Szalaváré Tura Paál Zoltánban találta meg.

Paál Zoltán kezdetben erősen tiltakozott a feladat vállalása ellen, de Tura folytonos győzködése, majd egy medvetoros szertartáson történt beavatása után belátta, hogy minden eddigi ellenállása hiábavaló. Tura szerint ő a kiválasztott.

A medvetor után Paál Zoltán Turával együtt a németek fogságába esett, elhurcolták őket, átélték Drezda bombázását, majd csodával határos módon visszatértek alakulatukhoz. Paál Zoltánra vigyázott az az erő, amely elhivatottságát is meghatározta.

A háború végét Szombathely-Kőszeg térségében vészelték át, ahol egy bombatámadás következményeként Turát halálos találat érte. Paál Zoltán karjaiban halt meg, miután küldetését teljesítette.

Paál Zoltán hazatérve nem győzte családja körében elmondani azt a sok-sok élményt és tudást, amelyet Turával együtt élt át, és amit Turától tanult. Aki otthon már szinte családtaggá vált, oly sokszor emlegette.
A család tagjai 1955 körül vették észre, hogy a családfő egyre több és több időt tölt írással. Először kézzel, papír híján kiselejtezett nyomtatványok hátoldalára írt. Aztán egy kis táskaírógépen dolgozott három ujjal, villámgyorsan. Belépett az Ózdi Irodalmi Körbe, és megszületett regényének első kézirata Jóli-Tórem boglárja címmel, melyet később a Vérrel pecsételve címre változtatott. Közben az ózdi vasgyár nevét Ózdi Kohászati Üzemekre cserélték, ahol változatlanul egyszerű munkásemberként dolgozott tovább.
Élete utolsó napjáig írt szüntelen. Soha nem szegte kedvét, amikor kemény falakba ütközött, hiszen a hivatalos világ elzárkózott előle, így életében nem jelenhetett meg egyetlen sora sem saját neve alatt. Hihetetlen nyugalommal és alázattal viselte mindezt, és élete egyéb megpróbáltatásait, így fia, Attila tragikus elvesztését is. Rendületlenül hitt küldetésében, és teljes életművet alkotott szellemi hagyatékul. Erőt adott neki a szerető család, elsősorban felesége, aki minden terhet levett a válláról, hogy idejét teljes egészében az írásnak szentelhesse. Segített neki sok-sok jószándékú ember feléje áradó szeretete, akik mellette voltak itthon és a világ minden táján.
Példamutató kötelességtudása, egy élet fáradságos munkája indította Éva lányát arra, hogy szellemi hagyatékának csorbíthatatlan megőrzéséről gondoskodjon.

1982. szeptember 29-én tért meg őseihez, de szelleme örökké megmarad!..

 

Born Gergely - Arvisura

2012.02.06

Born Gergely - Arvisura

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0

Arvisura (Máté Imre riport)

2012.02.06

Arvisura (Máté Imre riport)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0

ARVISURA - A Magyarok őstörténete - videók!

2011.12.20

Kozsdi Tamás kaposvári előadása(Riport). 2009.04.17.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0