Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A titokzatos Gellért-hegy

 
Prusinszki István írása


      Ma már kissé meglepően hangzik, de évszázadokkal ezelőtt a Duna budai partján magasodó Gellért-hegyhez is természetfölötti, rejtelmes jelenségek egész sora fűződött. A magaslatot sokáig mint az egyik legismertebb magyar boszorkány-találkozóhelyet ismerték a két városban éppúgy, mint az ország legtávolabbi sarkaiban. De az alábbiakban kiderül, nemcsak a népmesei banyák tisztelték meg a hegyet azzal, hogy ott rendezték gyűléseiket: a Gellért-hegyi sziklák évszázadokkal ezelőtt egyéb, nem mindennapi események színhelyei is voltak.

Egy 1804-es keltezésű levélsorozatban például a következőket olvashatjuk: Budán közönségesen azt beszélik, hogy a Szent Gellért hegye nemsokára tüzet fog okádni, és ezért az emberek oly félelemben vannak, hogy a hidat a Dunából már kivették, nehogy az is, mivel a hegytől nem messze áll, megpörkölődjön... A levél további részeiből érződik, hogy ezt és az ehhez hasonló alaptalan híreszteléseket már a maguk korában is nevetséges szóbeszédnek tartották. Bár vulkánkitörés villanásait egyszer sem, sejtelmes fényjelenségeket annál gyakrabban figyeltek meg több száz évvel ezelőtt is a két város lakói a Gellért-hegy fölött, sőt időnként még a korabeli újságok is beszámoltak ezekről. Így a Hasznos Mulatságok című lap, amely 1832-ben a természetnek igen fenséges égi játékáról tudósított. Ez nem volt más, mint egy káprázatos meteoreső, melynek során az egyik tűzgolyóbis 3 1/4 óra tájban az égbolton olly nagy fénnyel esett le, hogy a Szt. Gellért hegye átellenben, mint tartós villámláskor egészen megvilágosodott, s néhány percz mulva az egész hegysoron távoli menydörgéshez hasonló zugás hallatszott. Végre a harmadik golyóbis 4 1/4 óra tájban a Szt. Gellért hegye felett délkeletre pattant szét, melly egy kalap nagyságu, s egy tömött felhővel fedve volt, de ezt aszélein ugyancsak gyengén, a középen ellenben teljes fénnyel megvilágosította.



A lenyűgöző látványról szóló beszámoló kitér egy szokatlan égi alakzatra is, amelyet szintén a hegy fölött figyeltek meg: az eget részenkint boritó felhők felett egy kis, hosszukás, homály fényü felhőcske, különös, füsttel vegyes, egyszersmind forró tüzes mozgásban, erősen be keritve látszott lenni, melly a tűzgolyóbis, s utána maradt fény elenyészte után is még sokáig tartott. Ez a sápadt fényű, ovális képződmény nem sokkal az első meteor nyomainak eltűnése után jelent meg az eget itt-ott borító felhők felett, és minden bizonnyal még hosszú órákig szolgált az éjszakai égbolt gyönyörű díszéül. A cikkben persze hiába keresnénk magyarázatot a rejtélyes jelenségre, arra -mint akkoriban annyi ehhez hasonló természeti tüneményre- a hegy tetején működő obszervatórium csillagászai sem tudtak magyarázattal szolgálni.

A Gellért-hegy titokzatosságához nemcsak alakja és veszélyes sziklái járultak hozzá, hanem a környéken feltörő kénes vizű források is. Több beszámoló is megemlíti például, hogy 1831-ben a hegy keleti részén egy hatalmas szikladarab zuhant le, és az így keletkezett nyílásból forró víz ömlött ki, hosszúkás piros halakat sodorva magával, amelyek amint a hideg Duna-vízbe jutottak, azonnal hátukra fordultak és elpusztultak. Engem akkor mint 6-7 éves fiút vittek fivéremmel Budára, hogy bámuljam a látványt, sok más nézővel együtt - íra az egyik korabeli lapban megjelent visszaemlékezés szerzője. Egy másik, mintegy száz evvel később lejegyzett történet valamelyik Gellért-hegyi kőfejtő tájékán megesett állítólagos csodáról szól: A hegy tetejének Promontor felőli oldala úgy lángolt, mint mikor a szalmakazal ég. Kaik odamentek, aranyat találtak. Később emiatt vájták ki a hegyet ott hátul, nem véletlen, hogy csak a híd felőli nagy köveket hagyták meg - mesélte egy özvegyasszony néprajzkutatóknak az 1930-as években.

Hogy a fenti történeteknek mennyi a valóságalapja, azt ma már nehezen tudnánk megállapítani. De egy biztos: a Gellért-hegy fölött napjainkban is figyelnek meg szokatlan fényjelenségeket. A múltból is számos feljegyzést, elbeszélést találunk erre vonatkozóan, de ne csodálkozzunk azon, ha az akkor élt babonás, hiszékeny emberek még gyakran eltúlozták, félremagyarázták a látottakat.

Prusinszki István írása a Színes Ufó folyóirat 2002.januári (98.) számában.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.