Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A túldimenzionált kételkedés ára

 
 
 
Kisfaludy György: A túldimenzionált kételkedés ára
      Régóta figyelem a világot. Figyelem és alakítom is, mert tevékenyen részt veszek benne. Ismerem a tudomány és az ezoterikus vonal szokásait. A kettő egyre jobban hasonlít. Mindkettő tagad. Nagyon emberi okok miatt, meg kell élni. Nos, ez komoly gond mindkét tábor részére. Lövészárkon innen és túl is. A sors azt a furcsa kegyet gyakorolta velem, hogy adott némi ismeretet mindkét irányban. Vezettem OMFB-projektet, és ez minden szempontból tudományos eredményekre vitt, és évek óta irányítok egy őskeresztény egyházat, és ezt a munkámat is elismerés követte. Egy materialistának talán furcsa, hogy valaki effélére vetemedjen, és még a régi tudósbarátaim is óvatosak velem, mert mit lehet tudni...

Az elmúlt ötven év különös felfogást alakított ki az emberekben. A tudományban még nem történt meg a rendszerváltás. Azt mondták, hogy a tudománynak semmi koze a politikához. Ezt azok híresztelték, akiket még a régi apparátus helyezett a legfelső pozíciókba. Ezzel nálunk is megkezdődött a Parkinson-törvény megvalósulása. Mindenki elindult felfelé a gerontológiai ranglétrán, és általában egy létrafokkal még feljebb is kapaszkodott annál, ahová alkalmas lett volna. Így azután a feudális és bürokratikus rendszer alulról feltöltődve teljességgel dekadens és működésképtelen lett. Ez persze nyugatabbra sincs másképpen. Ez a világ alapvető baja.

Mára már semmivé lett az a lelkesedés, amit a múlt század közepe táján megéltünk. A hozzám hasonló öregek még emlékeznek a tudomány fényes szeleire. A régi ismeretterjesztés néhány megmosolygott Don Quijotéja még rendületlenül vitézkedik a tudatlanság szélmalmai ellen, de mára már azok is egyre korhadtabbak. Quem dii odere, paedagogum fecere.(Akit az istenek meggyűlöltek, abból nevelőt csináltak.) 14 éves koromban tartottam az első előadásomat az Uránia csillagvizsgálóban. Alig értem fel a bemutató teleszkópot, amivel dolgoztam. Akkor még Kulin György volt az igazgató. Együtt míniumoztuk, festettük a távcső bádogtetejét.

A dolog azért nem múlt el nyomtalanul. Minden nyáron tartok egy kis gyakorlati csillagászatot a nyári táborainkban. Két-háromszáz ember komoly hallgatóságnak számít napjainkban. Nagy élmény a városban felnőtt fiataloknak, ilyenkor egy kissé megcsapja őket a végtelenség szele, mert felnézhetnek a sokezernyi csillagra a Tejúton. Ez a városokban ritkán látható a fényszennyezés miatt. Onnan csak a legfényesebb csillagok láthatók. Így tűnik el a fény miatt a fény lényege. Az ismeretterjesztésben megmaradtak mára elvesztették azt a határtalan lelkesedést, amely valamikor előremozdította az első űrhajókat. Bennük még égett a vágy, legyőzni az ismeretlent. Mára már az ismertet sem tudjuk legyőzni. Qualis rex, talis grex. (Amilyen a király, olyan a nyáj is.)

A helyzet úgy ötven éve kezdett romlani. Valamikor ebben az időben a tudomány két részre szakadt. Azóta van egy megismerhető és egy titkos területe is. ez még az ezoterikus tanoknál is sokkal titkosabb. A mindenki által megtanulható tudomány tehetségesebb elméit kiemelik a bozótosból, és ezek megláthatják a mai tudástól teljesen elrugaszkodott részeket is, amelyek bizonyos vonatkozásban évszázadokkal előzik meg a mai közgondolkodást. ezeknek majd minden eleme katonai titok vagy államtitok, így azután senki sem beszélhet róla a megtorlás veszélye nélkül. Az ide egyszer bekerült kutatók vagy dolgozók gyakorlatilag a világtól teljesen elkülönítve fejezik be az életüket. Akár azt is mondhatnánk, hogy egyfajta aranyketrecben végzik. ezért nincsenek ufók, ezért bohóckodnak a régi tűzijáték-rakétákkal indított űrhajókkal, ezért árulják a kalandos utakat az űrbe az életunt milliomosokkal az oroszok, mert valaki rájött arra, hogy a raktáron porosodó régi hordozórakéták megsemmisítése többe kerül, mint a fellövésük. Ezzel két fontos dolog is kielégítődik. Fogynak a rakéták, és egyúttal a nép is látja a "haladást". Az amerikaiak is Mars-béli nászutazásokról beszélnek. A virtuális haladás világát akarják elfogadtatni. De ki az, aki elhiszi, hogy ekkora elektronikus fejlődés mellett csak propellerek és rakéták jelenthetik a megoldást az űrkutatásban?



A média minden ágát elárasztó irdatlan mennyiségű dezinformáció jó eszköz arra, hogy a tömegeket örökösen bizonytalanságban és butaságban tartsák. Az egyetemi képzés is egyre inkább hasonlít a tudománytörténet oktatásához, hiszen csak bizonyos szakágaknál tapasztalható érdemi fejlődés. Nagy árat fogunk fizetni azért, hogy elhittük, hogy Magyarországon nem érdemes alapkutatásokkal foglalkozni. Ez egyszerűen nem igaz. Mint alapkutató már a hetvenes évek elejétől tapasztalom ennek a romboló véleménynek a terebélyesedését. Akkor még akadt némi pénz a kutatásra, de a forrásokat főképpen a fejlett nyugat termékeinek a lemásolására használták. Ez a plágiummánia jellemző a mai világra. Ezért mertem azt állítani, hogy dekadens a tudományunk.


Ha minden lelkesítő ötletet kivonunk egy rendszerből, akkor az egy idő után óhatatlanul hanyatlásnak fog indulni! A tudomány elszakadt az átlagemberektől, a maga módján ezoterikus lett. Az ismeretterjesztés és a népoktatás gyakorlatilag megszűnt. Az atomfizika ötvenéves állításokat ismétel, a Holdra közel harminc éve nem tette ember a lábát. A Mars-expedíció idejét tervezgetik, de ebben is megfigyelhető az elodázó tendencia. Ennek komoly okai vannak. Az eddig a Mars felé induló szondák, automaták rendre csődöt mondtak. Szinte mindig a Mars közelében. Lehet, hogy a két dolog összefügg egymással? A Hold-expedíciók teljes megszűnése és a Mars-expedíciók sorozatos kudarca talán azonos okok miatt következett be? Ez bizony több, mint gyanús. Nekem az Apolló-13 balesete is gyanús volt. Mintha rálőttek volna. Láttam az Apolló-11 titkos, kb. 10 perces filmjét. Ezt kerek húsz évig titkolták, majd bemutatták. Ezen a filmen nagyon éles és közeli kép látható egy idegen űrjárműről, és egy hivatalos NASA-sajtókonferencián mutatták be. Egy tizenegy, vagy tizenkét szögletű ufo körözött rajta a Hold felszínéről visszatérő kis űrkabin körül. Mozgása nagyon érdekes volt, mert nem folyamatosan haladt, hanem hirtelen egy más szög alatt állva máshol megjelenve közlekedett. Így gyorsulni nem lehet, mert a tömeg tehetetlensége ezt lehetetlenné teszi. Akkor kezdett foglalkoztatni a térugrás. Már akkor rájöttem arra, hogy amit ott látok, magát az űrutazás titkát jelenti. Nem azét a fajtáét, amelyet mi kieszeltünk, amely a térben mozog, és amelyre érvényesek az általunk helyesen felismert fizikai törvények, hanem valami ettől teljességgel eltérő, újszerű módozatét. Ez az, amit térugrásnak neveztem. Ennek a megértéséhez el kell felejteni mindazt, amit a téridőről tanítottak. Arról nem is szólva, hogy ezeknek az űrhajóknak van egy olyan speciális fénykvantumuk, amely kicsinysége ellenére roppant lényeges. Ez a parány teszi lehetővé, hogy az egész űrhajót, utasaival együtt átszinkronizáljuk a tizenhat párhuzamos univerzum valamelyikébe. Ebből csak tizenegy elérhető. Hat téri, és hat hipertéri dimenzió (két egy csúcsban összeérő oktaéder miatt tizenegy, mert egy közös pontjuk van). Ezek mindegyike ugyanolyan, mint a mi terünk. Csak az különbözteti meg a miénktől, hogy nem egyszerre létezik velünk. Mind a tizenhat ugyanott van, ahol a mi univerzumrétegünk, de az időeltolás miatt nem érzékeljük őket. Így azután aki eljut a tudásnak erre a szintjére, keserűen megtapasztalja azt, hogy ez a tizenhat univerzum mindenben különböző. A miénkhez hasonló csillagtérképekkel semmire sem megyünk. Olyan térbeli csillag- és bolygótérképekre lesz szükségünk, amivel az összes univerzumban lehet tájékozódni. Mi még a sajátunkról sem tudunk túlságosan sokat. Még a szomszédos bolygók is nagyon messzire vannak.

Van még mit tanulnunk és felfedeznünk.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.