Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tüzek énekelnek

 
Csiripla és Umma népének szétszóródása Csiripula fősámán, Ugoljás, Kicsiny, Kuripal, Kulik és Zeliza rovása
Kr. e. 3972-1680. (68-2360. m.t.é.)


      A béketűrő Jób népének szegény rétege a gazdagok elmenekülése után az egy várossá lett Csiripla-Umma helyett a romokból felépítette Csirula birodalmát. A kiéhezett sivatagi sáska népek amikor elözönlötték Sumér egész területét, Ibbiszin király védelmében Lugas (Lagas) mellett Napur (Nippur) Fősámánja, Csiripula fősámán is hősi halált halt. Mindegyik beszédében azt hirdette: "Ha népünk élni akar, legalább 5 gyermeket kell felnevelnie minden úz-földi családnak!" Ordoszból a 125. Arvisurát Csiripula hozta magával, aki Umma városában feleségül vette az Ordoszban tanult királynőt (Lugalnőt) és tőle 3 fia és 2 leánya született. Azupiran aranyasszony legkisebb leánya, Kicsiny túlélte az úzföldi emberirtást és vőlegényével, Ugoljás sámánnal elmenekült észak felé. Ugoljás felismerte Kasszu vezért és megkérte, hogy menyasszonyának népét ne mészárolják le, hanem menekítsék ki a vérengző sáskák karmaiból.
Ekkor vándoroltak úz ország szegényei és kézművesei a kurdfai Zab folyó vidékére és megalapították Asszó-Úr városát, Kasszu vezér pedig újjáépítette Dabósa és Paripa városokat. Ugoljásnak ordoszi parancs szerint napnyugat felé kellett a megjelölt úton vonulnia. Ezért Kicsinyt Aranyasszonnyá kiáltották ki. Susa bátyja vezérsége alatt elindulva, a Nagyág mellett két kislánya született: Mari és Lencsi. Azupiran anyó nem bírt továbbmenni, hanem 200 főnyi alattvalójával várost alapított és azt kisunokájáról elnevezte Mari városának.
Egy évet itt töltöttek a kalandozók és Azupiran kérésére a kis Marit hátrahagyva a kis Lencsivel továbbvonultak (Kr. e. 2015). Tárosz hegyei között Arnót vasforralóval találkoztak, aki megértette a kasszuk nyelvjárását és 10 főnyi kézműves csoportjuk csatlakozott a kalandozókhoz. Javaslatukra a Nagyvíz partján, elindultak Magyarka irányába, majd a Nagyvíz nyugatra fordulása után Uzon rovósámán jelzései alapján elindultak Sajóordoszba.
Kilenc év múlva értek az Ordoszban kijelölt helyre, ahol találkoztak a Sajó-Ordosz környékén megtelepedett úzokkal, akik a súlyos kimenetelű járványoktól megtizedelve és a medvesekkel vívott harcok végett mintegy 200 főnyien voltak az eredeti településeken Sajó-Ordoszban: Asszö, Szurdok, Hangony, Szilvás, Vajács, 40-40 személlyel. A Szurdok hegyén megtartott ünnepélyen Kicsiny bátyja, Susa vitéz feleségül vette Dézsmácska rimalányt és községet alapított (Kr. e. 2006) négy harcosával, akik a harcokban elesett úzok özvegy asszonyait feleségül vették.


A kalandozók 3 évig éltek Sajó-Ordosz térségében, amely idő alatt a kasszuk 10 kabar-úz származású vasforralója a Tárosz-hegyi településekhez hasonlóan helyezkedett el és a 200 főnyi Sajó-Ordosz vidéki nőtársadalomból vett magához feleséget, hogy a szövetségnek fegyvert és vasszerszámokat készítsen. A második évben a kis Keán, Kicsiny második fia meghalt. Testőrzői a sírja közelében települést létesítettek és elnevezték Királdnak, vagyis a királyi családból származott kiskirály nyugvóhelyének. A három harcos a tarkós nép leányaiból vett magának feleséget. Így 18 személy maradt vissza Ugoljás rovósámán kalandozói közül, akik közül 10 kézműves kabar-úz és 8 harcos Szumér úzországi származású volt. Ugoljás feljegyzései szerint Sajó-Ordosznak ekkor már 5 tiszta úz, 2 sumérúz és 2 kabar-úz vasforraló települése volt: Csákányos és Jöcsös. Tehát Kr. e. 2003-ban SajóOrdosz úzföldje közel 250 lelket számlált. Amikor Asszó-Úrba visszaérkeztek, Ugoljás meghalt és Kicsiny folytatta a 125. Arvisura rovását.

Csiripula népe itt is folytatta öntözéses földművelését, míg a kézművesek nagyobb zöme Mari városában telepedett le, hogy Azupiran királynő kis unokájának, Marinak a birodalmát védje. Sumérból igen sokan költöztek Mariba és a Tárosz hegyeiből lejött kőfaragók és vasművelők segítségével hatalmas királyi palotát építettek. Ezen Tárosz hegyi kasszuk és szumérok még a II. özönvíznél menekültek el Szumérból és csak 500 év múlva, Szinpadda király vezetésével jöttek vissza úr városába, ahol Mészannipadd, az ifjú király felépítette az Kr. e. 3972-ben eliszaposodott templomot, de művét csak a fia, Hunipadda királyi ifjú fejezte be Kr. e. 3452-ben, Alef fő sámánsága alatt. Ekkor Tárosz, Élám és Kurdig hegyeiből a sumérok lassanként visszavándoroltak és a csatornákat rendbehozták. Megfigyelésük szerint azonban a kiásott régi városok 10-12 pereg távolságra voltak a Nagy Víztől, holott az özönvíz előtt hajókikötővel bírtak - a csatornák javarésze innen indult ki. Most új csatornákat kellett ásniuk, hogy azok egyesítésével hajózhatóvá tegyék azokat. Egy pereg távolságra egy pergő lefutása alatt tudtak elmenni (7-9 km. 500 év alatt tehát a folyók 70-100 km iszapot hordtak a sumérföld tengerpartjára.) A Kurdföld feletti Magura hegyvidékről még a cserepesek is a Sumér síkságára tértek vissza és részt vettek a templomok építésében. Kr. e. 2000 körül visszamenekültek a pateszik tanácsára Asszó-Ur és Mari városokba, hogy a feketefejűek kegyetlenségeit elkerüljék. Mari királyné birodalma a legnépesebb Sumér állam lett.
Csiripla-Umma elmenekült népei ezért Asszó-Úr és Mari többségét adták, míg kisebb csoportokban a Van-tó környékén erdőirtáson vettek részt, hogy Mari város részére fát termeljenek. Azonban sokszor összeütközésbe kerültek a Hurri törzsekkel, ezért 7 ács család az Eger folyó forrásvidékére költözött és innen úsztatták le a farönköket az Égerfarmos nagyfolyóba, hogy 2 ács irányításával Mari városba kerüljenek az építkezésekhez, visszafelé pedig élelmiszereket szállítsanak.
Az ácsok a harcias hurrita törzsből házasodtak és most már közösen sok létrát készítettek Mari város részére és gerendákat faragtak. Mari királyné legkisebb leányunokája a leghíresebb ácsgazda felesége lett és legkisebb fia, akit Pithiánesznek hívtak, nagy gazdagságra tett szert és a létra legfőbb urának nevezték.

Pithiánesz felesége, Zeliza, szintén Mari királyné leszármazottja volt és Kuripal, valamint Kulik sámánok után átvette a 125. Arvisura rovását, amelyben a hatok ácstörzsének hányatott történetét értékes adatokkal rótta le. Utána a lóvija törzs elől Orog városában rejtette el és csak Anitás fősámán talált rá Hepa isten kegyhelyén, Dalunas viharisten áldozati oltárán. A csodálatosan csillogó szövetségi ládával indult el a csatáiba, s a hét-ács leszármazottjaiból dicsőséges hadsereget szervezett. Ot év alatt legyőzte a hatti, lóvija és a hurrita törzset, megalapította Négysas királyi városát és azt erősen kiépítette. Leánya, Ninurás Ordoszba vitte a 125. Arvisurát, ahol Kr. e. 1790-ben Aranyasszonnyá választották. Anitás unokája, a beavatott Tudó-Halics lett Anitás utóda, aki az Ordoszból jött Gandás-féle kasszu harcosokat hadseregébe fogadta, akik a négy törzs leányai közül választottak maguknak feleséget, és így a Hettitáknak első szövetségesei lettek. Utána a rokon kurdokat és a Mari népével rokon asszúr törzseket hódították meg. Tudó-Halics végrehajtotta nagyapjának, Anitásnak elképzelését, mert a rokon hét törzsből erős birodalmat alkotott. Tudó-Halics Kr. e. 1740-1720 között felépítette Hattusas várost. Az oroszlános királyi család a harsas törzsön uralkodott.



Hattusas királyi város mind Ordosszal, mind Káspivárral, valamint a Sumér tengermelléki hajósállammal fenntartotta a szoros kapcsolatot. Teljesen függetlennek az ősrégi Mari maradt meg a legelső Sumér gyarmatok közül, amit Mari királynő igen erős királyi várossá építtetett ki. A fazekas kézművesek a Tigris folyó melléki Árpád városból Kr. e. 3975-ből egyharmad részben az Úr város melletti Magyari településre, második harmadrészben a Mari birodalombeli Árpádvárba vándoroltak, mint új településre, az idősebb korosztály azonban a Zab-vidéki Árpádban maradt.
Amikor Gandás Kr. e. 1749-ben megjelent Kurdföldön, Kasszu vezér már aggastyán volt, aki a Csiripla Birodalom legyőzésében segítette Hammurabit, Babilon királyát. Az előkelőség lemészárlása után a szegényekből az ifjú Csirula birodalmát meghagyta és itt hadvezérként 30 évig uralkodott. Az 1760. évben azón kéréssel for dult Hammurabihoz, hogy a túl nagy meleg miatt engedélyezze, hogy Csiripla és Umma népe Úz országából hidegebb éghajlatra, Árpád városába távozhasson. Hammurábi ezt engedélyezte és emlékül egy törvénytárat ajándékozott Kasszu vezérnek, hogy az úz nép fölött ennek alapján uralkodjon.
Hammurábi babilóni királyt asszír és hettita támadás érte és ekkor újból Kasszu vezér népének a segítségét kérte. Kasszu vezér Gandást nevezte ki összbirodalmi fővezérnek, aki hadai élén i.e. 1746-ban megjelent Babilóniában. Vezetése alatt legyőzték az asszírok birodalmát. Kasszu harcosaival benősült a babilóniai családokba és Gandás társuralkodó lett királyi felesége oldalán. Zimrillin, Hammurábi egyik ellenfele akkor hagyta el Mari birodalmát és családjának úz országbeli híveivel a Tárosz hegy térségébe vándorolt, míg Orog, Zimrillin fia átkelt a Nagy-Vízen. Népének másik fele megkerülte azt és a Kerecs szoroson át Nagypályi vezetésével az új Ataisz szigetén gyarmatot alapított (Krím félsziget). Uralkodói villongások miatt az úzföldi szumérok átkeltek a Nagy-hegyen és Magyarkától a Káspivári tóig telepedtek le. Itt a Szavárdiak népével keveredtek és megalapították Szavárd-úz országot.
Gandás tyumenjei azonban mindenkor az erősebb hadsereg mellé álltak és lényegében 300 évre kezükbe vették a hatalmat a Nagyfolyók birodalmaiban. Káspivár birodalmában a vezéri előzködésen Hikszosz szavárd-úz ifjú lett az első, és erős hadsereget szervezett. Gandás tyumenjének utódaival átvette a hatalmat és 1. Sumér, 2. Babilon, 3. Kurdfia, 4. Asszír, 5. Hettita, 6. Kasszu, 7. Szavárd birodalmi és a 24 hun törzsszövetségi harcosokkal, azok lovasságával megjelent a Híres-kapuban és a Fáraók országát meghódította. Ekkor találták meg Mariban a 125. Arvisurát. Hikszosz a sámán ifjakkal azt lemásoltatta, majd az eredetit Ordoszba küldte. Ezt a hadsereget közös megegyezéssel Hikszosz fővezérről hikszoszoknak nevezték, holott ezen új nép 7 ország harcos kasszu lovas legénységéből alakult. Ezeknek összekötő kapcsai a szavárd úzok voltak.

Tehát a világtörténelemben a legkevesebbet szereplő Csiripla és Umma népe a hikszoszok belső magvát képezték. Ok rendelték el Hétvárosban a birodalmi központ első Nagyszaláját Kr. e. 1700-ban, amely az úz nép beavatottjainak győzelmével végződött. Az Kr. e. 1700-től Kr. e. 1680-ig tartó Nagyszala az eddigiek közül legtovább tartott, mivel mindenünnen be kellett várni az érkezőket. Ugyanis Hikszosz, a Kaza nercbéli kazahun ifjú csakis kazahun földön, Bothon térségében tarthatta meg a Nagyszalát. Hikszosz Csiripla-Umma, Asszó-Úr és Mari városáig ökrös szekerek segítségével jött, de újabb vándorlása során már lóvontatású szekerekkel folytatta útját. A sumérfóldi úz-ország népe a továbbiakban összeházasodott a kasszu-lovastársadalom úz származású tagjaival. Esténként a fejedelmi családokban Gilgames szent tüzét gondozgatták a harcosok a tűzőrző leányok segítségével. A lobogó szent tűz mellett az ősök szent mondáit-regéit énekelték. Énekeltek az Égiek segítségéről, amellyel hőseiket segítették. A tábori védőőrségek tüzeinél pedig folyt a mese-rege-mondás reggelig, hogy el ne aludjék senki, közben a járőrök az őrtüzek között portyáztak. Hajnalhasadtával a kipihent harcosok felváltották az őrséget, hogy másnap reggelig az új honfoglaló népet minden veszélytől megóvják és ha kell, fegyveresen is védelmezzék. Szitás-fürdés után újból elindultak a tábor középpontjába egy díszes szekéren a dédelgetett szent tűzzel, hogy aztán minden estén a hősökről énekeljenek. Az ordoszi úz lovasok védő-állata a medve volt, míg Gilgames leszármazottaié a szelíd királyoroszlán, s tűzőrző leányait a kísérő úz lovas vitézek feleségül vették. Amennyiben valaki megtért őseihez, tetemét elhamvasztották és a szent tűz szekerén magukkal vitték, hogy letelepedésük után az úz nemzetségi temetőbe tegyék, ahol minden család a Nagycsaládfő körül csoportosult, a harcosok a fegyvereikkel lettek eltemetve, hogy a túlvilágon is védjék a nagycsaládot. Nyár derekán, az aratás után megtartották a hálaadó hegyi ünnep szertartását, amely néha egy hétig is eltartott. Ezután következett az ifjúság összeházasodása, amelyben minden esküvőt kiénekeltek. Ugyanis az Égiek előtt az ifjú párok örök hűséget kellett, hogy esküdjenek a sámánok irányításával a fejedelmi személyek előtt, hogy aztán évek múltán is legyen miről énekelniök.



Kiegészítés a 125. Arvisurához

Gilgames még a második nagy özönvíz előtt született, kétharmad részben égi eredetű volt és egyharmad részben ember. Feljegyzések szerint 126 évig - napi kétszeri evés mellett - valójában 63 évig élt. Ugyanis egy ételmelegítést hívtak egy evésnek, azaz évnek, tehát ha ötször étkezett volna, az Égi-tűz melegítése mellett 315 évig élt volna.
Többször járt udvarolni Ummában, istenként tisztelték és 25 gyermeket mondtak az utódjának. Kedvenc himnusza volt: "Tenger fia vagyok, városok bikája! Nemzeti hős volt. Szerelmei folytán sok utödja született oroszlánként. Mazarehi beavatott aranyasszony tanítványai között szerepelt egy beavatott ifjú, Matariós, akit Jézus néven vettek fel az egyiptomi beavatottak közé. Apját egy római Gandás-féle kasszu harcos személyében jelölték meg Hétvárosban. Hétváros, azaz egyiptomi nyelven Hetevaret a hikszoszok szerint Bothonban volt a Nílus deltája és a mai Kairó között.
Érdekes az 1700. évi Nagyszala előkészítése és a Sumér ökörfogatok alkalmazása. Pl. Ummából jövet minden juhot, ökröt megettek.

30 puli az erdélyi Torockó új településen még szerepelt az Ordas hegyi népünnepélyen, ember neveken említve. E kis pulik Sumér Uz-országban nyilvántartott élőlények voltak.
Az Égi származású Arpach a rajcsúrban a Jób nevet vette fel, majd hősi mivoltában elnyerte a Gilgames nevet. Rá ezért a szavárdiak évi tűzszerzési időszámítása volt érvényes, tehát 3 névnapi evést tartott. Ezért 3x42 névnap mellett csak 126 évet, azaz evést élt. Nagyszámú oldalházassága révén sok gyermeke volt. Megalapította az Árpádházat is, akik az első évezredben, Gilgames halála után a Tigris melletti Arpacban laktak. Az Umma és Szavárd vidéki úzok Árpádnak nevezték.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.