Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üzenet az évezredek mélyéről

 
 
 
 
Az alábbi sorok Kisfaludy György: A teremtés üzenete című könyvének Üzenet az évezredek mélyéről fejezetéből származnak.

     Munkánk során meghökkenve találkoztunk olyan jelekkel, melyek arra utalnak, hogy évezredekkel ezelőtt már ismert volt a világ lényege, kész a matematikája, alkalmazott az elve - az általunk önállóan kidolgozott időfizikai rendszer az évezredek mélyéből köszönött ránk! Eleinte -természetesen- véletlennek tekintettük az egyezéseket: hogy a közérthetőség igényével, keservesen megalkotott jelenségmagyarázatunkat az anyag születéséről szinte szó szerint olvashattuk később a titkos védikus tanítások, az upanisádok szövegében; hogy egy alapfüggvény betáplálásakor a számítógép a közismert jin-jang szimbólumot rajzolta a monitorra... És a "véletlenek" sorra követték egymást.



Hogy csak néhányat említsünk ezek közül: Az emberiség első írásos emlékeinek egyike, a 3500 éves kínai jóskönyv, "A Változás Könyve". Sokan könnyedén maszlagnak minősítik egy kézlegyintéssel; csakhogy nem lehetett nem észrevennünk néhány igencsak elgondolkoztató tényezőt ebben a magyarul is megjelent könyvben! Nevezetesen a kettes számrendszert, ennek is a nyolcas számrendszer beli interpretációját. A jint (női lényegűt) jelentő megszakított, és jangot (férfi lényegűt) jelentő folyamatos vonalakból álló trigramok - számok! (Azzal a kis tévedéssel is találkoztunk itt, hogy az eredeti számok egy kívülálló kezében 0-7 helyett 1-8-ra változtak).

JinJang


Ez már önmagában is meglepő; a kettes számrendszer a számítógép nyelve! A csak 0-ból és 1-ből álló hoszzú számsorok alkalmazása nem az emberi gondolkozásmód és memória eszköze. De ugyanitt még különösebb jelzésre is bukkantunk! A könyv egykori szerzője jelöli a paritást is ("odd-even"). Azzal a különbséggel, hogy apa-fivér (hímnemű, anya-nővér (nőnemű) terminológiákat használ paritásbit gyanánt! A számítástechnikában járatosak már értik, a járatlanoknak elmondjuk: a paritásvizsgálat kfejezetten a számítástechnika szülötte. Használata csakis akkor szükséges, ha kettes számrendszerű adatokat továbbítunk, és ellenőrizni akarjuk a célállomásra érkezett adatok hibátlanságát. (Ha netán mégis számolunk kettes számrendszerben -papíron, ceruzával-, soha nem vizsgálunk paritást. Ez kizárólag a számítógépes adatvédelem módszere.) És máris itt az újabb rejtélyes mozzanat: az égtájak oktális -nyolcas számrendszerű- elnevezése és átírása kettes számrendszerbe. Ki adhatott három és félezer évvel ezelőtt olyan utasítást egy lovas futárnak, hogy menjen 010-nek, vagy 001-nek? Ilyen kódot legfeljebb egy számítógéppel vezérelt repülőszerkezet érthetett volna meg. Az elindulhat a kijelölt irányba légvonalban; míg egy gyalogosnak, lovasnak, vagy szekeresnek az a leghasznavehetőbb tanács, hogy induljon el északnak a sanghaji úton. Egy izraeli egyetem kutatói a TÓRA analízisénél észrevették, hogy minden 49.betű összeolvasása egy ciklikusan ismétlődő szót eredményez: Jahve Jahve Jahve... Ez is egy számítógépes adatvédelemre valló megoldás. A héber írás betűi számértékkel is rendelkeznek, és a sorok végén lévő karakter mindig egy eredmény. Ez az adatvédelmi eljárás "check-summa" néven ismeretes manapság. Ezek után meg sem lepődünk azon, hogy nagyon sok, kétezer évesnél is régebbi ábrázoláson, faragványon, barlangrajzon(!) láttuk viszont féltve őrzött, matematikai függvényekből számítógéppel előállított időfizikai ábráinkat. Ezek az ősi képek meghökkentő pontossággal őrizték az időfizika alapvető törvényszerűségeit!

A kelták előszeretettel ábrázoltak egy kettős arkhimédeszi spirált, melynek a jelentéstartalma is ránk maradt. Úgy tartották, hogy centruma az energia, a végtelenbe vesző része maga az Univerzum. Ugyanezt a motívumot Mexikóban is megtaláljuk, a maját és az aztékot megelőző tolték kultúra emlékei között. A hatalmas templomegyüttest féméteres cement réteg alól ásták elő. A neve: Az idő temploma. (Ugyanez az Arvisurában mint "Az Élet Temploma" jelenik meg. A szerk.)

Később, már tudatosabb -bár korántsem módszeresen átfogó- vallástörténeti és historikus kutatásaink során egy tíz-tizenháromezer évvel ezelőttről üzenő, hihetetlenül magas fokú kultúrak képe sejlett fel. Számos emlék utal erre a magasabb rendű kultúrára és a miénktől alapvetően eltérő technikájára. Ezeknek az emlékeknek a valóságos jelentőségét azonban már azok a civilizációk sem értették, amelyeknek a közvetítésével eljutottak hozzánk. Rá kellett döbbennünk, egy fizikakönyv -A FIZIKA- tudásanyagát formálták versbe és képbe a történelem előtti korok tudósai. (Talán egy nem földi civilizáció küldöttei? Esetleg jövőnk időutazói?) (...)

Ha az üzenetek feladóinak az volt a célja, hogy az információ sértetlenül átvészelje az évezredek viharait, nem rögzíthették azt mágneslemezre; nem nyomtathatták papírra; nem véshették kőtáblára - mindez múlandó.

(További matematikai összefüggés, ezúttal az Arvisurából: az Arvisura sokszög (a szerk.))

A megfelelő tömegpszihológiai matematika birtokában, mely a legszélsőségesebb szövegtorzulás esetére is biztosította az adatvédelmet, az egyetlen lehetőséget ragadták meg. A tudásanyagot egy egész faj: az emberi faj tudatában helyezték el, ahol szentként tisztelt szövegként, szakrális szimbólumokként, féltőn őrizve, újra és újra reprodukálva a mai napig fenn is maradt.

Szent szövegeiket szó szerint tanulják meg a hindu brahminok is; sokan hátulról előre, hangról-hangra visszafelé is emlékezetből tudják a könyvtárnyi szöveget. A módszer ismerős; természetesen ugyancsak a számítástechnikából. Véletlenen -és az emberi memoriter-módszereken- túlmutató az egyezés az adatazonosságot ellenőrző, "zero-check"-nek nevezett eljárással, azaz a kiszámított számsor egymással való összeadásával. Sérülésmentes kalkuláció esetén az eredménynek nullának kell lennie. Így az "értelmetlen" és az értelmes szöveg fedésbe hozásával annak legkisebb változása is azonnal szembeötlik.

Vélhetően nemcsak az időfizikai hatásmechanizmusok leírására bukkanhatunk így rá, hanem -hasonlóképp rejtjelezett formában- felhasználásuk módjára is; ha például a megfelelő kód segítségével újraértelmezzük a mágikus művészetek hagyományait...

Kisfaludy György: A teremtés üzenete (K.GY., 1991, Aquapol Kft., ISBN 963 02 9070 7)
Itt megrendelhető.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.